Anyajegy-eltávolítás

Plasztikai sebész által végzett anyajegy kimetszés

Anyajegy vagy melanoma? – Az anyajegyszűrés fontossága

Nem tudunk olyan emberrel találkozni a világban, akinek ne lenne legalább egy anyajegye. A közönséges anyajegyek leginkább gyerek- és serdülőkorban alakulnak ki, ritka esetekben pedig már születéskor jelen lehetnek. Míg a hétköznapi nyelvben csak az úgynevezett pigmentsejtekből kiinduló jelenségeket nevezzük anyajegynek, valójában minden olyan bőrjelenség anyajegynek számít, melyek éles határvonalúak, maradandóak, színük és/ vagy felszínük pedig a környező bőrétől eltér.

Léteznek az úgynevezett atípusos anyajegyek, melyek általában nagyobbak, mint a hagyományos anyajegyek, határvonaluk pedig lehet szabálytalan vagy homályos. Színük a rózsaszíntől egészen a sötétbarnáig terjedhet, a központjuk pedig néha sötétebb. Az atípusos anyajegyek megjelenése öröklődik, így azon családokban, ahol már előfordult ez a jelenség, ott nagyobb ennek a bőrelváltozásnak a valószínűsége.

Nagyon fontos a közönséges anyajegy, az atípusos anyajegy és a melanoma megkülönböztetése! A melanoma a bőrdaganatok legsúlyosabb típusa, amely a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzását jelenti. A test bármely pontján kialakulhat, de leggyakrabban a napfénynek kitett területek vannak veszélyben, tehát a lábak, a karok és az arc területe. Előfordulhatnak azonban úgynevezett rejtett melanomák is, melyek akár a talpon, a fejbőrön, vagy bármely fénytől védett hajlatokban helyezkednek el. A melanomás betegek száma az utóbbi évtizedekben ijesztően növekszik, amit a szakorvosok a környezeti hatások változásával és a túlzott napozási szokásoskkkal indokolnak.

Hogyan csökkenthetjük a melanoma és az egyéb rosszindulatú bőrelváltozások kialakulásának kockázatát? Amennyire lehetséges, próbáljuk kerülni az erős napsugárzást, és mindig használjunk – még télen is – fényvédő krémet. Ami pedig a legfontosabb, hogy tartsunk rendszeresen önvizsgálatot, évente minimum egyszer pedig menjünk el bőrgyógyászati szűrővizsgálatra.

Anyajegy-eltávolítás plasztikai sebész által

Anyajegy-eltávolításra több okból is sor kerülhet. Amennyiben a bőrgyógyász szakorvos az rendszeres szűrővizsgálat során bármilyen jellegű elváltozást tapasztal, akkor minden esetben az anyajegy eltávolítását javasolja. Természetesen ez még nem azt jelenti, hogy egyértelműen rosszindulatú az elváltozás, ugyanakkor gyakran előnyösebb és biztonságosabb az, ha inkább eltávolíttatjuk az adott anyajegyet. Persze olyan eset is van, amikor nem a bőrgyógyászati szűrés mutat rá egy kockázatos vagy problémás elváltozásra, hanem a páciens szeretne megszabadulni egy anyajegyétől esztétikai okból. Ebben az esetben műtét előtt nem kötelező a bőrgyógyászati vizsgálat, egyéb esetben azonban erősen javallott.

A szűrővizsgálat során a páciensek többször kérnek tanácsot, hogy melyik anyajegyüket vetessék le vagy levetessék-e egyáltalán anyajegyeiket. Amennyiben orvosi indoka nincs, tehát nem rosszindulatú vagy azt megelőző stádiumban lévő az elváltozás, akkor alapvetően csak az számít, hogy a páciens számára mennyire zavaró helyen van akár esztétikailag, akár irritáció vagy esetleges sérülés veszélye miatt.

Klinikánkon az anyajegy kimetszést minden esetben plasztikai sebész szakorvos végzi. Esztétikai okból történő anyajegy-eltávolítás esetén opcionális a szövettan, azonban ha az anyajegy eltávolítása bőrgyógyász által javasolt, abban az esetben ez kötelező. A szövettan eredményéről írásos leletet adunk ki a kontrollvizsgálat alkalmával. Az ambuláns műtétet helyi érzéstelenítésben végezzük, melynek során közvetlenül a műtéti területbe injektáljuk az adott érzéstelenítőt. A fájdalommentesség ezért kizárólag a műtét helyére korlátozódik, a beteg a műtét alatt végig éber állapotban marad.

Az anyajegy-eltávolítás után:
Általános szabály, hogy az operált területet szárazon kell tartani, azaz tisztálkodás/ zuhanyzás alkalmával a varratszedésig víz ne érje az adott területet. Ezen túl a műtéti területet ne terheljük, vagyis kerüljük a bőr nyúlását okozó mozdulatokat, valamint az erős izzadással járó sprotokat. A varratszedésre 3 héttel a műtét után kerül sor. A varratszedés után még fél évig fokozottan kell figyelni a hegek fényvédelmére!

Az anyajegy-eltávolítés eljárás menete

  1. A műtét első lépéseként megkérjük a pácienst, hogy vegyen át egy speciális, steril öltözéket, amiben a beavatkozás során kényelmesen tud feküdni.
  2. Ezt követően a szakorvos steril izolálással lefedi a műtéti területet, majd fertőtleníti azt.
  3. A műtétet végző sebész orvos közvetlenül a műtéti területbe injektálja az adott érzéstelenítő anyagot.
  4. Ezután kimetszésre kerül az adott anyajegy.
  5. A szakorvos lehetőség szerint bőr alatti varratokkal egyesíti a sebvonalakat, majd speciális ragtapasszal fedi le az adott területet.

Beavatkozás ideje:
15-20 perc

 Dr. Trévidic Thibault

“Kiemelt szakterületem a felnőtt és gyermek plasztikai sebészeti betegek akut ellátása. Emellett az esztétikai és helyreállító sebészeti műtétek szerteágazó világában is sikerült átfogó tapasztalatot szereznem. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek az arc-és orrplasztikára, egyéb plasztikai műtétekre (emlő, has, intim, zsírleszívás), illetve a bőrdaganatok korszerű ellátására. Az esztétikai beavatkozásokat (botulinumtoxin, hialuronsavas töltés) a legújabb technikák alapján végzem. Mindig a természetes hatásra törekszem, mellyel a páciens is maximálisan meg van elégedve. Orvosi munkám során számomra a legfontosabb a türelem és a precizitás.”

 Dr. Vajtai Luca

“Szakorvosi szakképesítésemet a felnőtt és gyermek égés és plasztikai sebészet területén szereztem meg. Lehetőségem adódott az akut betegellátás és a rekonstrukciós beavatkozások elvégzéséhez szükséges sokrétű ismeret- és tapasztalatszerzésre. Emellett kiemelt érdeklődési körömbe tartozik az esztétikai beavatkozások precíz és természetességre törekvő gyakorlása is. Pácienseimmel való munkám során fontosnak tartom a személyre szabott kezelési terv kialakítását, mellyel a közös munka eredményeként természetes és harmonikus hatás érhető el.”

 Árak

Anyajegy-eltávolításAlkalmanként
Egy beavatkozás 55.000 Ft / alkalom
További anyajegyek eltávolítása28.000 Ft-tól / db
Szövettan20.000 Ft-tól / metszés

Kérdések az anyajegy-eltávolítással kapcsolatban

Meddig tart maga az anyajegy-eltávolítás?

A műtét körülbelül 15-20 percig tart, az érzéstelenítő hatóidejétől és a kezelt anyajegy méretétől függően.

Biztonságos az anyajegy-eltávolítás?

Az anyajegy-eltávolítás egy teljes mértékben biztonságos eljárás, a szövődmények kialakulásának kockázata igen minimális.

Anyajegy-eltávolítás után kötelező a szövettant igénybe venni?

Amennyiben esztétikai okból távolíttattad el az anyajegye(i)d abban az esetben opcionális, azonban ha bőrgyógyász javaslatára akkor kötelező szövettanra küldeni az eltávolított anyajegy(ek)et.

Mennyi idő múlva történik meg a varratszedés?

A varratszedésre a műtét után 3 héttel kerül sor.

Mire kell odafigyelni az anyajegy-eltávolítás után?

Általános szabály, hogy az operált területet szárazon kell tartani, azaz tisztálkodás/ zuhanyzás alkalmával a varratszedésig víz ne érje az adott területet. Ezen túl a műtéti területet ne terheljük, vagyis kerüljük a bőr nyúlását okozó mozdulatokat, valamint az erős izzadással járó sprotokat. A varratszedés után még fél évig fokozottan kell figyelni a hegek fényvédelmére!

Jelentkezz be szakorvosunkhoz!

  • Kérlek válaszd ki, melyik kezelés érdekel a legjobban!
  • Max. file size: 520 MB.
  • Ha bármi fontos van amit még szeretnél velünk tudatni, itt megteheted!