Természetes reakciók a lézeres szőrtelenítés után

Előkészületek a szőrtelenítéshez

Amennyiben a lézeres szőrtelenítés mellett döntünk, a kezeléssorozat megkezdése előtt mindenképpen szükséges konzultálni egy szakértővel, de legjobb egy orvossal, aki teljeskörű felmérést, anamnézisfelvételt végez, illetve teljeskörű tájékoztatást ad a kezelés menetéről, szükséges tudnivalókról, lehetséges mellékhatásokról és a betartandó szabályokról. Fontos átbeszélni minden olyan állapotot, amely befolyásolhatja a kezelés sikerességét.

A vendégeknek őszintén tájékoztatniuk kell a kezelőt, illetve a konzultációt végző orvost az aktuális gyógyszerekről, amelyeket szed és az egészségügyi állapotáról. Megkérdezzük a vendéget antibiotikumot előző hónapban szedett-e, ha igen mikor és mi a készítmény neve. Azért fontosak ezek a kérdések, mert bizonyos gyógyszereknek fényérzékenyítő hatása lehet, ezért, ha ilyen gyógyszert szed, akkor feltétlenül tudnunk kell róla, szükséges lehet kihagyni néhány hetet, hogy kiürüljön a szervezetből az antibiotikum és biztonsággal folytathassuk a kezeléssorozatot.

Néhány alapszabály betartására fontos felhívni a figyelmet, többek között arra, hogy semmilyen testápoló terméket ne használjanak a kezelt területen, ne használjanak szoláriumot és ne vegyenek be olyan gyógyszereket, amelyek fény érzékenyíthetnek. A tartós lézeres szőrtelenítés csak akkor lehet igazán hatékony, ha a kezelt terület már a kezelést megelőzően 1 hónappal és a kezelések között is csak borotválva van.

A lézerfény a szőrszál és a szőrtüsző melanin tartalmában nyelődik el, minél pigmentáltabb a szőr, annál hatékonyabb a kezelés. Fontos hangsúlyozni, hogy a kezelések előtt és közben is csak borotválkozni szabad, azért mert a borotválkozás során a szőrtüsző és a szőrszál kapcsolata megmarad, a lézerfény szinte energiaveszteség nélkül tud lejutni a tüszőbe és kifejteni a hatását, amennyiben epilálunk / csipkedünk / gyantázunk, a szőrszálat kihúzzuk a tüszőből a szőrtüsző és szőrszál kapcsolata megszakad, nem tud hatékonyan lejutni a lézerfény, nem pusztul el a szőrtüsző, nem lesz hatékony a kezelés!

A kezelés előtt, előző este le kell borotválni frissen a kezelendő területet, ez is egy nagyon egyszerű ok miatt fontos, ha a szőrszálra úgy tekintünk, mint egy útra, minél rövidebb utat kell megtennie a lézerfénynek, annál nagyobb lesz az energia, ami lejut a tüszőbe, azaz annál hatékonyabb lesz a kezelés.

Kulcsfontosságú a kezelendő területet fényvédelme, nyáron, ha arctól lefele kezelünk 5 nappal a kezelés előtt és 5 nappal a kezelés után fontos az 50 faktoros fényvédelem, arcon 2 héttel előtte 2 héttel utána óvni kell az arcot 50 faktoros fényvédelemmel nem csak a tavaszi és nyári időszakban, hanem télen is!!

Minden kezelés során személyre szabott egyéni beállításokat alkalmazunk, a bőr típusától függően.

A kezelés lépései

A kezelés első lépése a terület megtisztítása, és a szennyeződések, smink eltávolítása. Ezt követően megvizsgáljuk a kezelendő területet, van-e anyajegy vagy bármilyen bőrelváltozás, hegeket vagy tetoválás a kezelendő területen. A kezelő fehér jelölőt vagy festéket alkalmaz a pigmentált elváltozások vagy tetoválások felületére, mivel a lézerfény a fehér festékben, felületen nem nyelődik el, illetve visszaverődik. Amennyiben a kezelendő felületen az átlagosnál több anyajegy található, jobb, ha a vendég biztonsága érdekében kerüljük az adott terület kezelését.

Attól függően, hogy melyik gyártó termékét használják a kezeléshez, bizonyos eszközöknél kontakt gél használatára lehet szükség. A kontakt gél fő szerepe, hogy a kezelőfejet könnyebben tudjuk csúsztatni a kezelendő területen, másrészt hűtőközegként is szolgál, ami a még komfortosabb kezelést szolgálja. A paramétereket a szakkezelő állítja be és ellenőrzi az egyéni érzékenység alapján. A tényleges beállítások a bőr típusától, a hajszíntől, a lokalizációtól és a kezelések számától függenek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a megfelelő paraméterekkel az arcon és 8-10 alkalomra van szükség, ezen a területen a kezelések között időnek 4-6 hétnek szükséges eltelnie. A test többi részén általában 6-8 alkalomra van szükség, az ülések közötti időnek legalább 6-8 illetve akár 10 hétnek kell lennie. A nemi szervek területén általában több kezelésre van szükség, mint a test többi részén. A szükséges kezelések száma természetesen személyenként változhat, ez függ az egyéni tényezőktől, hormonális állapottól, esetleges társbetegségektől és még sok egyéb tényezőtől, amelyeket a konzultáció során részletesen érintünk.

Utógondozás és természeres reakciók

Az kezelés utáni kellemetlen mellékhatások elkerülése érdekében fontos, hogy a kezelés előtt és után 2 hétig kerülje a szolárium használatát. A fényvédelem a tavaszi, nyári és koraőszi időszakban szintén kiemelten fontos. A kezelés után néhány napig kerüljük az intenzív sportot és szaunahasználatot. Közvetlenül a kezelés után a kezelő egy nyugtató, ápoló, regeneráló krémet alkalmaz a kezelt felületen, illetve a napszaktól függően fényvédőt.

A kezelés után enyhe és átmeneti mellékhatások jelentkezhetnek, amelyek pár órán vagy napon belül enyhülnek és teljesen el is tűnnek. A kezelések után leggyakrabban előforduló mellékhatások a follikuláris oedema az enyhe bőrpír. A kezelt terület érzékeny lehet és pár napig viszkethet. A kezelés során súlyosabb mellékhatások a kezelőszemélyzet képzettsége és a paraméterek adekvát beállítása következtében nem szokott bekövetkezni.

Erythema és úgynevezett perifollicularis oedema látható a fenti képeken. A képek az EverDermLaser Center Kft. tulajdonát képezik, ezeket a betegek írásos engedélyével készítették és tették közzé. A képek közvetlenül a kezelés után készültek. A képeken a kezelésre adott akut reakció jól látható, ezek a jelenségek természetesek, csak átmenetileg jelentkeznek.

Ajánlott cikkek: